PROJEKTJEINK
 
 
 
 
 
 
Új közösségi tér épül a Kossuth téri piac mögött
 
Március 1-től várhatóan július végéig tart a Kossuth téri piac és a Trefort szakközépiskola közötti hatezer négyzetméteres terület rehabilitációja, közösségi tér és parkoló kialakítása.
 
További képek megtekinthetők a FORRÁS OLDALON lévő képre kattintva.
 
Kispest sikeresen pályázott a Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett Tér_Köz városrehabilitációs program felhívására, így hamarosan megszűnik az az áldatlan állapot a kispesti Kossuth téri piac és a Trefort Ágoston szakközépiskola közötti téren, amelyre oly sokszor panaszkodtak a kispestiek. Itt most a parkolón kívül olyan új közösségi tér épül, ahol sportolásra is lesz lehetőség – jelentette be a polgármester azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyet a már az építés megkezdéséhez bekerített területen tartott a környéken élők és a piaci árusok élénk érdeklődése mellett.
 
Az olykor hangos bekiabálásoktól sem mentes tájékoztatón Gajda Péter elmondta: a kispestiek által korábban parkolónak használt terület két ütemben újul meg. Az első ütemben elkészül a több mint száz beállóhelyes ingyenes parkoló, a II. ütemben a Kosárfonó utcai panelház előtti zöldsávot alakítják ki. A beruházáshoz a Fővárosi Önkormányzat Tér_Köz városrehabilitációs pályázatán 246 millió forintot kap a kerület, amelyhez a kötelező önerő 64 millió forint, és ehhez tesz még hozzá a kispesti önkormányzat 50 millió forintot.
 
A téren összegyűltek beruházással kapcsolatos ellenérzéseit hallva a polgármester előre elnézést kért az elkövetkező időszak, az építkezés kellemetlenségeiért, és türelmet kért, hiszen a kerületben sok hasonló projekt zárult már sikerrel, az ott élők elégedettségével, hiszen minden ilyen fejlesztés növeli a környéken lévő ingatlanok értékét is. Gajda Péter arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az önkormányzat napokban meghozott döntése szerint az építkezés ideje alatt a Kosárfonó utca - Attila utca - Kossuth tér - Katica utca által határolt területre a környező társasházakban élők is ideiglenes behajtási engedélyt kaphatnak, amelyet igénylés esetén 1-3 nap alatt kiállít a Kispesti Rendészeti Központ.
 
A beruházás menedzselésével megbízott Kispest Kft. igazgatója, Horváth Gyula a parkolóhelyek kiesésével a vásárlói forgalom kiesésétől tartó piaci árusok kérdésére elmondta: a pályázati előkészítés során a területen lévő Trefort szakközépiskola tetejére web-kamerát tettek, és az ott készült felvételek alapján azt állapították meg a szakemberek, hogy általában szerdán és szombaton, illetve ünnepnapok előtt van kiemelkedően nagy autóforgalom, akkor teljes csak a tér kihasználása.
 
A sportpályák hétköznapi kinyitását (8 óra) és bezárást (20 óra) az iskola vállalta magára, csakúgy, mint a free-wifi biztosítását is – válaszolta a lakók éjszakai nyugalmukért aggódó kérdésére Horváth Gyula.
 
A parkoló egyszerre több funkciót lát majd el: a térszínttől kiemelten sportpálya is épül, alatta fedett parkolóállásokkal. A téren a sportfunkció többféleképpen megjelenik: a térszínten egy felnőtt kültéri sporteszközcsoport, a parkoló egy forgalom elől lezárt területén pedig streetball palánkok kapnak helyet. A kiemelt sportpálya mellé pingpongasztal, kültéri csocsóasztal és a térszíni berendezési tárgyakkal megegyező utcabútorok kerülnek. A szakközépiskola előtt létesül egy térplasztikaként megjelenő nagyméretű fásított ücsörgő terasz, amely a terület egyik meghatározó arculati eleme lesz.
 
 
Forrás: kispest.hu
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Minden jog fenntartva! Kispest Kft. © 2010.
A honlap az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával jött létre.