PROJEKTJEINK
 
 
 
 
 
 
Rá sem lehet majd ismerni a kispesti piac mögötti parkolóra
 
A kivitelező kiválasztása után akár már júliusban elkezdődhet a kispesti Kossuth téri piac mögötti tér rendezése, a parkoló és sportpálya kialakítása. Az építkezésre a kispesti önkormányzat több mint 246 millió forintot nyert a fővárosi Tér-Köz város-rehabilitációs pályázaton.
 
 
Mintegy hatvan pályázó közül nyert Kispest még 2014-ben a fővárosi önkormányzat város-rehabilitációs pályázatán a Kossuth téri piac mögötti csaknem hatezer négyzetméteres tér felújításra 246 millió 250 ezer forintot. A pályázati előkészítés során a területen lévő Trefort iskola tetejére web-kamerát tettek, és az ott készült felvételek alapján azt állapították meg a szakemberek, hogy csak ünnepnapok előtt, illetve szerdán és szombaton van kiemelkedően nagy autóforgalom, így a terület ezeken a napokon van csak kihasználva. Ezért is gondoltak arra, hogy a tér közösségi használatra is alkalmassá kéne tenni – meséli az előzményeket a beruházás lebonyolításával megbízott Kispest Kft. igazgatója Horváth Gyula.
A tervek szerint tehát a parkolón kívül, sportpálya és „ücsörgő-terasz” is lesz majd a megújuló téren. Jelenleg az az elképzelés – mondja az igazgató, hogy az iskolával szembeni jobb oldalon lesznek a kiépített parkolóhelyek a földszinten, míg a tér baloldalán lesz a térből kiemelt gumiburkolatú sportpálya. A sportpályák hétköznapi kinyitását (8 óra) és bezárást (20 óra) az iskola vállalta magára, csak úgy, mint a szabad-wifi biztosítását is. Az új parkolóban egyszerre mintegy 100 gépkocsit lehet majd elhelyezni, amely továbbra is ingyenes lesz.
A kiemelt sportpálya mögött alakítják majd ki az úgynevezett „ücsörgő-teraszt”, ahol 80×80-as vasbetonkockákon lehet majd pihenni, beszélgetni, vagy egyszerűen csak ücsörögni. A teret egyedi bútorokkal, cserjékkel, fákkal díszítik majd. A tér felújítása két ütemben zajlik, először a parkoló rész készül el, hogy mielőbb birtokba vehessék a kispestiek.
A kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázatra 24 kis- és középvállalkozó jelentkezett. A kiválasztás április végéig várhatóan megtörténik, ezután akár már júliusban indulhat az építkezés, és ha az időjárás engedi, még idén elkészülhet a beruházás első üteme.
Horváth Gyula kiegészítésképpen elmondta, hogy egy elnyert húszmilliós kiegészítő kertrendezési pályázati részből az önkormányzat a Kosárfonó utcai panelház előtti zöldsávot hozatja majd rendbe 2017-ben.
 
Forrás: Magazinlapok.hu
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Minden jog fenntartva! Kispest Kft. © 2010.
A honlap az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával jött létre.