PROJEKTJEINK
 
 
 
 
 
 
Újból felszentelték a wekerlei templomot
 
Május 1-jén reggel Dr. Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek újra felszentelte a tavaly felújított Kós Károly téri Munkás Szent József templomot.
 
 
A templom védőszentje, Munkás Szent József tiszteletére tartott ünnepi misén Gajda Péter polgármester, Dr. Tarnai Richárd, Kispest országgyűlési képviselője, valamint Ékes Gábor alpolgármester és Lazányi Ferenc önkormányzati képviselő is részt vett.
 
templom homlokzatának felújítását a Wekerle, ahol értéket őriz az idő elnevezésű európai uniós pályázat sikere tette lehetővé. A pályázaton több mint 700 millió forintot nyert az önkormányzat konzorciumi partnereivel, a Wekerletelepi Munkás Szent József Plébániával és a Wekerlei Társaskör Egyesülettel együtt. A templom felújítása mellett a Kós Károly tér rekonstrukciója, a piaci pavilonok cseréje, illetve a Wekerlei Kultúrház bővítése és korszerűsítése is része volt a pályázatnak.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Minden jog fenntartva! Kispest Kft. © 2010.
A honlap az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával jött létre.